2011. november 13., vasárnap

A plejádiak bölcsessége - I. rész - bevezető



Plejádiaknak hívjuk magunkat. Bemutatkozásként azt mondhatnánk, hogy az idő és a dimenziók vándorai vagyunk. Kíváncsi csoportunk szándéka, hogy feltárja a lét minden zegzugát, s kozmikus hegyek-völgyek között vándorolva választ kapjon az élet fenséges rejtelmeire. A lét kiterjedt energiaháló, melyben végtelen számú ragyogó út, kapcsolat, esemény szórakoztató kitérő vár felfedezésre. Jelenleg azonban a legkomolyabban egy bizonyos helyre és időre figyelünk: a Földre, az 1987-es évtől kezdve 2012-ig bezárólag. Minden jel szerint ebben a periódusban olyan diadalmas megvalósulás lehetőségét hordozza ez a helyszín, ami által egy rövid időre az élet néhány nagyszerű misztériuma feltárul és megvalósul. Azért vagyunk itt, hogy figyeljük ezt a nagyszerű eseményt, és részt vegyünk benne. A mi perspektívánk, hatásában és kiterjedésében, sokdimenziós, mivel olyan tudatos energiák közössége vagyunk, akik saját elhatározásukból bővítik ismereteiket a létezés természetéről az idő különböző pontjain. az ég élettel teli, és azt kutatva, hogy kik is vagyunk valójában, az utunk hozzátok vezetett.
A Földön a tudat viharos gyorsasággal alakul át, olyan sebességgel, amilyenre eddig még nem volt példa az írott történelemben. Az emberek sejtszintű emlékezetében azonban sok kép - különös módon - ismerősnek tűnik. Ti most egy kritikus változás kellős közepén jártok, az emberiség a kozmikus erő újfajta értelmezésének a küszöbén áll. Természetes, hogy sokan közülünk kíváncsian várják, hogy mihez kezdtek ezzel az újfajta tudással. Más korszakokban ennek az erőnek a természetét félreértelmezték, következésképpen rosszul használták, ami kikerülhetetlenül önpusztításhoz vezetett. Mindazonáltal az élet végtelen ciklusai, a tanulás szakadatlan folyamata türelmesen kínálja fel újra ugyanazokat a leckéket, mert bár az élet elpusztíthatónak tűnhet, a tudat örök létezőként, és csak a formájában változó.
Az emberiség rohamos léptekkel közeledik a tudat hatalmas kozmikus szikláinak széléhez. Azzal, amit most csináltok, úgy, ahogy most döntötök, olyan összetett és hihetetlen élmények sorozatát határozzátok meg, amit most még elképzelni sem bírtok. A tudatosság új forradalmának hajnala felvirradt. Ennek az erőnek a kezelését nem kerülhetitek ki: most vagy soha! Kalandos természetünk arra késztet bennünket, hogy megosszuk veletek a nézeteinket gyorsan változó életetekről, hogy felajánljuk segítségünket, és néhány időszerű javaslatot tegyünk arra vonatkozóan, hogyan bánjatok a gyorsuló energiákkal, melyek csendben felkavarják a bolygótok életét.


A Plejádok lakói


Barbara Marciniak közvetítésével
Megjelent: A fejlődés örvénye

2011. április 3., vasárnap

Sai Baba üzenete


Sai Baba üzenete:

"Elmondom általánosságban, de ezt személyenként másként fogjátok megélni. Az egész folyamat, amin a Föld átmegy, drasztikus változás lesz, ennek a folyamatnak a megélése az adott személytől függ. Mit értek ez alatt?

Ha az adott személy Istenre bízza magát, átadja magát neki, nem érheti különösebb baj. Aki viszont csak az elméjére hagyatkozik, az kétségbe fog esni, talán az őrületig is eljut, mivel az elme ezt az élményt nem képes befogadni, feldolgozni. Azért mert ezek a dolgok az elme határain túl vannak jóval. Tudom, hogy e sorok olvasása közben, sokan félnek közületek., de csupán az elme fél. Az elme nem tud mit kezdeni ezekkel a változásokkal, mert valójában itt a lélek emelkedéséről van szó. Rezgésszint emelkedésről, ha úgy tetszik. Ki, minek nevezi. De még ennél is jóval többről.

Szeretlek Titeket!

Ezért kérlek, bízzatok Swami szavaiban. Fontos, hogy az elkövetkezendő időkben mindenki nyíljon meg Isten felé, a saját vallása szerinti Isten felé. Ez nagyban meg fogja könnyíteni a változást. A 2010 és 2011-es évek alatt is törekedni kell mindenkinek, arra hogy ezeket a változásokat önmagában befogadja. Tudomásul kell vennetek, hogy ezek a spirituális változások, már most is folyamatban vannak. Nem lesz egy hirtelen BUMM! Az csak úgy tűnik, valójában már hosszú évek óta tart ez a folyamat, csak eddig nem volt látható a világot felületesen szemlélők számára. Valójában ezzel a spirituális változással a tudósaitok sincsenek tisztában. Ők csak azt "érzékelik" ebből, ami fizikailag mérhető. Egyszóval, a változás már elkezdődött bennetek. Isten mindig segíteni fog a hozzá fordulókon. Isten válaszol, ha kérdezed. Ahhoz viszont meg kell nyílnotok Isten felé a szívetekben, hogy a válaszait meghalljátok. Mindenkinek magának kell kifejlesztenie ezt a képességet önmagában. Mert ez a legjobb út ahhoz, és a legkönnyebb is, hogy a jövőben segítsen átvészelni a változásokat. Istenben nem fogtok csalódni, ő mindig készen áll segíteni nektek.

Nem kell mást tennetek, mint az Alapvető Emberi Értékek szerint élni. Elmondok most néhány praktikus dolgot a jövő kezeléséhez: Először is a legfontosabb, hogy NE FÉLJETEK! Mivel mint már mondtam, csupán az elme fél az ismeretlentől. Az elme különben is olyan, hogy szereti a biztonságot, az állandóságot, erre törekszik. A probléma csupán az, hogy ezzel kergeti az embert a boldogtalanság felé, mivel a világ pontosan a folyamatos változásról szól. Ezért van annyi emberben diszharmónia, aki csupán az elméje szerint éli az életét.

Kedveseim!

Az elmétek azért van, hogy ebben a fizikai világban segítsen eligazodni, technikai tudásra alkalmas csupán. A mély, spirituális igazságokat nem képes befogadni. Olyan világ következik el, ahol nem sok helye lesz az elméteknek. Ezért hívom fel többször a figyelmeteket arra, hogy nyíljatok meg Isten felé. A szív, vagyis a lelketek szava lesz a döntő. A másik alapigazság az, hogy ti a lélek vagytok. A fizikai test csupán egy kis részetek, a lelketek korlátlan terjedelmű, ha így lehet fogalmazni. Nincs formája, mindenbe benne van. Valójában egy nagy lélek halmaz alkotja a világmindenséget, ami ugyanúgy rezonál, mint Isten, nincs más anyag csak Isten. Tehát ezért vagytok ti is Isten részei. Minden EGY Kedveseim.

Nincs mitől félnetek, Isten nem akarja önmagát elpusztítani. Egyáltalán nem, felemelni szeretne titeket magához. Ez a célja minden életnek a Földön, minden létező és létezni vágyó a fizikai világotokra figyel most. Az, ami történik veletek az eljövendő időszakban, tudom, hogy sokak számára nehéz lesz, de csak azoknak, akik nem értik meg, hogy kik ők. Ha elzárkóztok a legfelsőbb igazságtól, akkor az elmétek csapdájában maradtok örökre. Ha azt mondod egy csalogánynak, hogy ő csupán egy katicabogár, és ezért nem tud énekelni, ő a lelke mélyén mindig dalra akar fakadni. Ilyen az ember is. Ha azt mondod az embernek, hogy te csupán egy hús és csonthalmaz vagy, akkor őt a saját lényegétől fosztod meg, és ezzel boldogtalanná teszed őt. Ennél nagyobb rabszolgaság nincs. Az évezredek során ezt a tudást szándékosan elvették az emberektől, mert csak így tudták őket irányítani. Azok, akik gonosz erőket használtak, a szeretet energiája helyett. Elvették az ember igazi identitását, és mára már arra sem emlékeztek, Drágáim, hogy kik vagytok! Isten ezért segít most nektek azzal, hogy megváltoztatja a Föld Anyát, aki kemény vajúdáson megy át. Óvjátok Őt, mert szüksége van rátok. Minden egyes ember együttérzésére, és szeretetére vágyik. A gyermekei vagytok ti is emberek! Nagyon sokat segíthettek neki a változásban, mert újjá kell születnie. Újra létrehozni önmagát. Először ő változik, aztán minden élő, akit a hátán hord.

Az emberiség számára a legfontosabb tudnivalókat elmondtam. És Istenbe bízz, add át magad neki. Ígérem, vigyázni fog rátok!




A konkrét fizikai események a következők lesznek:

2010-ben, ami várható:

Az egész világban észrevehető lesz a pánik érzése. Azok a szervezetek akik eddig nyíltan, vagy titokban uralták a világot elbizonytalanodnak, egyre jobban. Mivel nem úgy alakulnak a dolgok, (jó értelembe véve) ahogy ők ezt szeretnék. Sem a gazdaság, sem semmi egyéb. Ez is Isten akarata. Ez úgy hat az átlagemberre, hogy rémhíreket hall, különböző pénzügyi megszorításokat találnak majd ki. Ez országonként változni fog, számtalan variációban. Próbálnak még több pénzt kisajtolni az emberekből. Mert Ők félnek. A világ anyagi bázisai meginognak. Az emberek viszont fellázadnak sok helyen, mert már nincs miből adni, és mindenki egyre jobban a szabadságra törekszik. A lélek hangja felkiált! Elárulom most előre, hogy bármit akarnak tenni ezek a hatalmak, nincs értelme. Nincs értelme az újabb és újabb adók kivetésének, a törlesztő részletek emelésének, és a számtalan megszorító intézkedésnek. Egy-két hónapig működhet a gazdasági rendszer, de aztán egyre nehezebben megy a szekér, és minden felbomlik. Elérkezik a gazdasági világkáosz.

Kedveseim, ez ne érintsen titeket lélekben. Tudom, hogy most sokan azt fogják kérdezni, hogy rendben, de mi lesz a munkahelyemmel, mit fogunk enni stb.? Megértem az aggodalmatokat, ezért Swami megint csak azt mondja, hogy ne féljetek. Nem fogtok éhen halni, ennek nem lenne értelme Isten tervében. Az, hogy a pénzvilág lassan összeomlik, és előtte egy óriási pánikot zúdítanak az emberiségre, ez bekövetkezik. De csak azokat az embereket fogja érinteni, akik partnerek lesznek ebben a pánikhangulatban. Isten maga a béke, aki a lelki utat választja, azt nem érinti meg ez a káosz, erről kezeskedem. Ez törvényszerű változás lesz.

MINDEN, AMI HAMIS ÖSSZEOMLIK. Ezért először a pénzvilág fog összeomlani. Ez szinte az egyik napról a másikra megtörténik majd, hamarosan.

Tudnotok kell, hogy a világban elegendő élelem van. Megtanuljátok majd megosztani egymással az élelmet, a gyógyszert és mindent, amire szükségetek van. Senki ne tartalékoljon magának ezekből, ha mások éheznek, vagy szükséget szenvednek bármiben. Egyek vagyunk, az emberiség egy nagy család, és ezt az utat kell követnetek ahhoz, hogy mindenki túlélhesse a nehéz időket. Az átalakulás, az újjáépítés kezdeti nehéz időszakát. Ettől a nehéz időszaktól ne féljetek, már számtalanszor kerültek az emberek olyan helyzetbe, amikor egymásra voltak utalva gazdag, és szegény. Mégsem tanultatok belőle, ezért vannak folyamatosan a háborúk. Az egyiknek még vége sincs, már kezditek a másikat.


2011-ben, ami várható:

nehezebb lesz az élet. Az anyagi dolgok miatt. Senki ne törekedjen anyagi javak gyűjtésére, mert felesleges időpocsékolás. Elég legyen annyi, hogy tisztességes körülmények között éljetek. Tartsátok tisztán a házatokat, egyetek tiszta táplálékot, és most ezt spirituális értelemben mondom. Mivel a tiszta táplálék azt jelenti, hogy ne egyetek húst, tojást sem lehetőleg. Meg kell tisztítani a testeteket a mérgektől, az agresszivitástól. Sokan nem veszik ezt komolyan, de higgyétek el fontos, hogy milyen táplálékot vesztek magatokhoz. Az étkezésetek csupán megszokás kérdése, álljatok át a tiszta táplálékokra: gyümölcsöket, zöldségeket, gabonaféléket egyetek. Tejtermékeket is fogyaszthattok. Ne igyatok alkoholt, ne fogyasszatok kábítószert, vagy tudat módosító hatású gyógyszereket, ne dohányozzatok. Nincs ezekre szükségetek. Őrizzétek meg a tiszta tudatotokat. Maradjatok egészségesek, ezért vigyázzatok a testetekre. Ezért ezeket az ártalmas dolgokat adjátok fel a saját érdeketekben. Ezek nélkül lehet élni.

Csak így fogtok lelkileg fejlődni, és igen ez az út tele van lemondással. Az élvezeti cikkekről kell csak lemondanotok, és a betegségekről, amiket ezek a káros anyagok okoznak a szervezetetekben.

Minden tevékenységetekben lássátok meg Istent. Az élelemben, a vízben is. Mindent ilyen áhítattal fogadjatok. A testetek Isten háza ebben a fizikai világban, így gondoljatok rá, és így viseljétek gondját. Így nézzetek rá az embertársaitokra is. Tiszteljétek mindenkiben, és mindenben Isten megnyilvánulását. Ha ezt az utat követitek, béke lesz a Földön.

Éljetek az Alapvető Emberi Értékek szerinti életet. Ne hazudjatok, ne ártsatok senkinek, osszátok meg másokkal azt, amitek van, tehát segítsetek a szükséget szenvedőknek. Itt nem csak pénzről van szó, hanem magáról a segítésről. Mindenki a tudásának megfelelően segítsen másoknak, ne az anyagi ellenszolgáltatás miatt tegyetek meg dolgokat. Sajnos ez a világ elfelejtett segíteni a másikon, csak úgy önzetlenül. Azért vannak, akik gyakorolják az önzetlen szolgálatot, a föld népességéhez mérten, csupán maroknyian vannak.

Még egy fontos dolog: szeretném, ha megértenétek, hogy ez a folyamat értetek van. Minden, ami a Földdel történik egy "evolúciós ugrásnak" is nevezhető. Megemelkedik a Föld rezgésszáma, és vele együtt a rajta élőké is. Ez is egy folyamat lesz. Ti úgy fogjátok megélni, mintha minden sokkal lágyabb lenne, finomabb ezután. Az emberek érzékenyebbé válnak. Ez a rezgésszám emelkedésének köszönhető. A lélek rezgése ez.

2012-ben várható az előkészületi szakasz vége, ha lehet így nevezni. Ezután lesz még néhány év, ami a dolog drasztikusabb részéhez tartozik. Aztán csend lesz, olyan értelemben, hogy olyan állóvíz. Azért nem mondok pontos dátumokat, mert az idő viszonylagos. A Maják is másként mérték az időt, mint ti. Amit most meg kell értenetek az, hogy ez a változás folyamatos lesz, és jelenleg is tart. Lesz néhány nap, amikor a föld mágneses tere miatt az időjárás is megváltozik. Különböző időjárási anomáliák lesznek, lehetnek olyan jelenségek is, ami nem megszokott. A nappal és az éjszaka ideje is eltolódik. Olyan lesz, mintha minden összezavarodna, tehát minden, amihez az ember viszonyította magát, felborulhat. Aztán minden helyre áll idővel. Sok ember lesz, aki kétségbe esik, pánik alakulhat ki azok között, akiknek nem lesz tudomása ezekről a folyamatokról. Ezért kérek mindenkit, hogy tájékozódjon, amennyire csak lehet. Készítse fel magát, és a családját ezekre a változásokra. Más értékrend szerint kell élni ezután, ez azért fontos, mert aki ezt nem teszi meg annak fájdalmas veszteségként fog tűnni ez a dolog. Akiket csupán az anyagi javak éltetnek, azok mindent elveszítenek majd. A pénznek nem lesz értéke, egy olyan világban, ami az EGY-SÉG-ről szól. Ebben a tudatállapotban fog élni az emberiség, valójában visszatérünk önmagunkhoz, visszakapjuk az elvesztett tudásunkat. Ez egy gyönyörű spirituális folyamat. Akik most ezen a földön élnek, nem véletlenül vannak itt. Mindenki azért született most meg, mert itt akart lenni a Föld átváltozásánál, és ennél az "evolúciós ugrásnál". Ilyen esemény még nem volt spirituális értelemben, ezért olyan különleges dolog jelenleg itt élni a Földön. Szeretlek Titeket! A változásoktól ne féljetek, mert minden értetek van!"

Sai Baba

2011. március 2., szerda

hol jársz

2011. február 27., vasárnap

e-Egészségedre 1. lecke -> 12 alaplépés testi-lelki megtisztulásunk eléréséhez




Üdvözöllek az első egészségről szóló bejegyzésemben!



Az egészséges emberhez vezető út 12 lépése


Minden olyan embernek iránymutatót szeretnék vázolni, aki úgy gondolja, hogy például ideje végre tennie az egészségéért is, tudatosan, mert az eddigi próbálkozások a diétákkal vagy nem váltak be, vagy a gyermekeinek test-lelki fejlődése fontosabb mindennél, főleg a pénznél, energia tartalékait nem szeretné elodázni, elege van a gyógyszerekből, életét szebbé akarja varázsolni.

Azt kívánom, hogy alapozd meg segítségemmel a mai napod egészségét. Legyen a holnap is a ma, addig a pillanatig, amíg egy következő rezgésszintre érsz. Ott is ugyanezt teszed majd és kijelented, hogy a mai napom a holnapom is, tehát minden nap a jelened és minden nap teszel valami csodálatosat magaddal, testi-lelki fejlődésed, megtisztulásod érdekében, hogy aztán azt vedd észre, jééé a környezetemben élőknek, majd azt vedd észre, hogy a világnak jó példája vagyok. Tanítsd meg másoknak is azt, amit most én neked, a mai naptól kezdve.

Nos akkor kezdjük.

Tudjad, hogy ez itt ingyenes, nem kötelező, csak önzetlen ajánlás. Érted. Érted? Oké.

A testi megtisztulás az első lépés lelki és szellemi megtisztulásodhoz. Ahhoz, hogy jó gondolatok kerüljenek a fejedbe, meg kell nyitni a csakráidat, energia kapuidat, hogy szabadon áramoljon a pozitív energia a testedben, pozitív energiasugárzásúvá váljon az aurád és bevonzzad a jót. Amikor ez sikerült máris változtál, már nem csak vonzod, hanem átadod a környezetednek a pozitív energiákat, ezzel másoknak is segítesz. Nagyon fontos, mert a belőled kiáramló pozitív energiádon a szereteted "utazik". Gondolom ez idáig nagyjából világos. Örülök. Ha valami nem tiszta, akkor kérdezz a fészbúkon.


Lássuk tehát mi az a 12 alaplépés, melyeket szem előtt tartva a testünket megtisztítása során egyensúlyunkat újra megtaláljuk


1. lépés - STOP - Hagyj fel a feldolgozott ételek előállítóinak jutalmazásával, gyors éttermi kaják elfogyasztásával, cukrozott és cukormentes (édesítőszeres) szénsavas italok megivásával, csökkentsd fokozatosan a gyógyszerek bevitelét, majd hagyj fel velük. Egyszerűen utasítsd el ezek megvételét. Nem könnyű, talán a listában a legnehezebb, de magadnak teszel jót!

2. lépés - START - Növeld a friss, organikus, azaz nem ipari, hanem bio (esetleg saját termesztésű) növények megvásárlását és elfogyasztását. Ebben a mértékletesség és a változatosság nagyon fontos. Ezért javaslom végy egy turmixgépet és készíts minden nap zöldség és gyümölcs koktélokat! Tanítsd meg gyermekeidnek is, hogy egyenek több friss növényt!

3. lépés - PLUSZ - Egészítsd ki diétádat szuper-élelmekkel és táplálék-kiegészítőkkel. Mire gondolok? Elsősorban algákra és mikroalgákra: spirulina másnéven kék-zöld alga (immunerősítés, természetes fehérjebeviteli forrás), chlorella (a dioxin méreg kiűzése) és asztaxantin (legerősebb antioxidáns). Miért gondolom, hogy ezeket is fogyasztanod kell? Mert a legjobb lúgosítók, méregtelenítők és természetes vitaminok a világon!

4. lépés - PLUSZ - Növeld az Omega-3 telítetlen zsírsav bevitelét szervezetedbe. Szívügyed! Fogyassz rendszeresen lazacot (természetes lazac kapszulát) és/vagy zöldkagyló-olajat, mert ezekben a legmagasabb az előfordulása. Véred, szíved, sejtjeid felfrissülnek!

5. lépés - Sütkérezz a napon kedvedre! Vigyázz, le ne égj. Testednek és elmédnek szüksége van napfényre: generálja a D-vitamint, ami segít a szívinfarktus, a rák, depresszió és cukorbetegség megelőzésében.

6. lépés - Növeld a testmozgást! Miután szervezetedbe tudatosabban viszel tápanyagokat, több kedved lesz, nagyobb igényed lesz a mozgásra. Ez hormonális! Bizony. Egy -egy hormon jut el (vagy éppenséggel nem jut el) az agyadba, mely szabályozza, hogy most egyél vagy ne egyél, mozogj vagy lustálkodj. A rendszeres és mértékletes testmozgás drasztikusan csökkenti a szívbetegség, rák és cukorbetegség kialakulását. Kezdetnek heti 3 kiadós séta.

7. lépés - Tornásztasd agyad, elméd! Tanulj nyelvet, játszatok közösen stratégiai játékokat, olvass könyveket, melyek aztán gondolkodásra késztetnek, kezdj valamit az agyaddal, hogy izzanak fel azok a neuronok! Ha közben szuper-élelmeket viszel be, meglásd könnyebbé válik ez a folyamat.

8. lépés - STOP - Felejtsd el a gyógyszereket! A vényköteles gyógyszer méreg, melyet üzleti érdekből hoztak létre és nem azért, hogy meggyógyulj. Szoktad olvasni a mellékhatások listáját? Akkor nem kommentálom. Ha jelenleg gyógyszereken élsz, akkor keress fel egy természetgyógyászt, aki segít fokozatosan áttérni a természetes gyógynövényekhez, gyógymódokhoz és tanácsot ad a helyes táplálékforrások vagy akár a személyre szóló természetes terápiák kiaknázását illetően.

9. lépés - STOP - Kerüld a kórházakat! A kórház a legveszélyesebb hely ahová csak mehetsz. Az csak egy dolog, hogy tele vannak antibiotikum-rezisztens szuper-baktériumokkal. Nagyobb a kockázata annak, hogy károsodsz, mint annak, hogy meggyógyulsz. Ha csak nem valamilyen akut dologban szenvedsz vagy sürgősségi ellátásra szorulsz, törekedj arra, hogy ne menj oda.

10. lépés - START - Higgy a természetesebb gyógyulásban, öngyógyításban. Minden betegségünk alapja lelki eredetű. Fogadd el, ismerd fel, hogy az immunrendszered egy technológiai csoda. A tested egy önregeneráló, önjavító biológiai csoda. Ha a megfelelő erőforrásokat viszed be (táplálékok, szuper-élelmek) , akkor a tested csodálatosan képes gyógyítani saját magát.

11. lépés - Mondj köszönetet magadnak, hogy időt szakítottál az egészségedre, erőt, kitartást és akarást fektettél a testedbe, azaz megfogadtad az előző 10 lépést. Adj magadnak egy gyógyító jutalmat: igyál rá egy jó kis gyümölcs-, vagy zöldségkoktélt. Vagy egymás után ;-)

12. lépés - Továbbítsd 3 ismerősödnek ezt a listát, add át szüleidnek, családodnak, munkatársaidnak, olyanoknak, akikről tudod, hogy ennek az információ halmaznak a hasznát vehetik mindennapjaikban. Adj hírt a helyes táplálkozásról és máris részt veszel abban a nagy hullámban, mely végigsöpör a Földön, megtisztítva emberek millióinak elméjét, testét, lelkét és ráébreszted őket a növényi alapú táplálékok gyógyító erejének fontosságára!


Erőt, egészséget!



forrás: Mike Adams www.HealthRevolutionPetition.org

2011. február 9., szerda

Ákos - A fénybe nézz. Dalszöveg elemzésem









   A dalszöveg értelmezése az én szemszögemből. Örülök, hogy két ember merte kinyilvánítani lájkkal a fészbúkon, hogy van remény. Ez már haladás. Nos. Elemzem Ákos dalát a magam szemszögéből. Nem kell feltétlenül egyetérteni... de jól esne.


" A fénybe nézz"

Ne az emberi butaságot vedd át, 
hanem a jó erkölcsöt, 
ne a démonit, gonoszt éltesd, 
hanem az istenit és ne hagyd, 
hogy eltérítsen a sötétség. 
Csak a fény felé fordulj!


"Ember, kelj fel!"

Nyiss a világra.
Ne csak nézz hanem láss is.
Vedd észre mi van a világban....
A változást magadban indítsd el, 
hogy jó irányba változtathasd meg a világot.


"Tudod, hogy várnak rád"

Az emberek a másiktól várják, 
mikor tesz ő már végre valamit...
Te magad 
és mindenki más 
egyszerre kiválasztott.
 A magyarok.


"Új dalt forralt benned"

A dal, ha énekelsz egy frekvencia tartományban, 
egy hullámhossz, egy rezgés, 
a tested-lelked megnyilvánulása a világmindenségbe. 
Új dal = új gondolat, tételezzük fel, hogy ez jó gondolat. 
Forralt? Testünk 70% víz, rezgéseinket ezen keresztül is adjuk le, 
nem csak a hangon keresztül, 
mely egyébként a saját fülünkön keresztül jut el az agyba... 
(most erre nem térek ki miért, hogyan, mi céllal)


"Aki mindent lát" = Isten

A versszak együttes értelmezése szerint Isten, 
aki megteremtette maga képére az embert, 
tehát mi isteniek vagyunk mindannyian a Földön, 
kommunikál velünk, tudat alatt a halandó-emberi
rezgéseinken át. (kieg.: aki csendben marad, 
önmagára lel, s a felismerést követően megtalálja 
Istent is és átadja a tanítást a másik embernek) 


"Szétfolyt, ami rég volt"

A hullámaink, gondolataink, megnyilvánulásaink 
egy részét elnyeli a Föld, a vízbe vész, zárt füleket talál. 
Múltunk, eredetünk igaz történelme, története az emberiségnek, 
ami már nagyon, nagyon rég volt. 
65 millió évvel ezelőtt a jégkorszakot
és ennek következtében a dinoszauruszok kihalást, 
az evolúció szinte teljes elpusztulását 
egy 10km átmérőjű meteor okozta, 
melynek a fele Mexikónál csapódott a tengerbe, 
aminek következtében 100.000 évre 
füst takarta el a Napot. Ergo jégkorszak.


"Kezdet végzet egyik sem rejtély már"

A végzet a fent említett, a kezdet, 
mely nem LEHET az emberek előtt tovább rejtély: 
Dzsed-oszlop, a teremtő energia oszlop, 
a galaktikus civilizációk létrehozója 
12 isteni lényt (mint Jézus körül a 12 tanítvány vagy 
a marosszéki kerek erdőben a12 madár és a "babád") 
bízott meg a teremtéssel. 
Egyikük a jégkorszak elmúlását követően 
teremti Ádámot és Évát a maga képére, 
köldök nélküli Neandervölgyi embereket. 
Ők az első emberek a világon. Tőlük eredünk. 
Mivel a Kárpát medence a Föld legvékonyabb kérge alattunk, 
itt a jégkorszak ideje alatt sem pusztult ki minden, 
és ez a paradicsom, ahol e két ember szaporodni kezdett. 
Itt a legjobb a víz, a Föld a növényeknek, 
itt alakul ki az egy nyelv, egy isten hit később... 
állatok, növények teljesen nem pusztultak el a jégkorszakban: 
ez a hely "Noé bárkája" is egyben.


"Nyersebb verset már nem dalolhatnál"

Ennél egyszerűbben ezt elmondani, átgondolni nem lehet, 
az írásos bizonyítékok az orrunk előtt vannak, 
a Föld különböző pontjain még ma is élő ősi kultúrák hordozzák. 
Tiszta sor. A Jó Gondolat. MAGa a Pozitív Energiaáramlás, 
Az Ember, aki sugározza, hordozza mindezt a tudást, 
a génjeiden át Te MAGad vagy. MAGyar. 
Egyenlőek vagytok a Földön, minden élőlénnyel, 
mert Isten teremtett mindnyájatokat, hogy 
harmóniában, szeretetben és békében éljetek.   ‎


"Nincsen más, csak a hit és a dac"

Egy Isten hit. A HUN szó egyet jelent. 
Isten = ÉL
A Mayák évezredek óta azt tartják, hogy 
a Föld él, ÉL = Isten. Isten = Föld. 
Napimádók a Mayák, a Napból jött létre a Föld is. 
Isten=Nap=Föld és ez élő.
Itt van a Földön az élet: víz, levegő, föld (és tűz). 
Dacolunk mindennel, hátrafelé nyilazunk a lovon, 
nem tör meg senki a történelem során.


"A tiéd csak az marad, amit másoknak adsz"

Jobb adni mint kapni. Nem? 
Azt kapod amit Te adsz. 
Gyermekeid a család tükörképe, felelősség, a jövő kezdete. 
Ez jó! Önzetlenség, segítség, szeretet, gondoskodás, béke. 
Ha nem ezeket adod, ha nem hittel élsz, mégis mit vársz?


"Mindig a fénybe nézz, hisz szebbet még soha nem láttál"

Ha ráébredsz, amit elnyomtak benned évszázadok, 
évezredek óta az érdekek, ha magadba nézel csendesen, 
gondolkodni kezdesz, akkor jobb leszel, 
jobb lesz a világ, a változás elsöprő lesz az emberiségre! 
A szeretetnél, boldogságnál, a közösség békéjénél, 
Istennél szebb dolog talán még álmaidban sincs.


"Biztos a fénybe érsz, ha fel tudsz állni, mikor elbuktál"

Ne add fel! A szabadság, a szabad gondolatok, 
tiszta érzések, erény mind a megvilágosodáshoz vezetnek, 
tehát soha ne add fel magad, 
mert a belső hangot ezen a rögös, 
akadályokkal teli úton Te mégis, újra meghallod majd! 


"Még bírnod kell"

Tarts ki, ne hagyd magad, amíg a fényt meg nem látod, 
amíg a felismerést meg nem éred, neked bírnod kell! 
Tűrnöd kell, bírnod kell, ne add fel!


"Nem felejtheted el"

Emlékezz honnan eredsz, ki vagy, miért vagy, hol élsz.


"Hogy az a nyughatatlan szív lobog benned"

Ne feledkezz meg róla ki teremtett, ki az ősöd, miért lesz utódod 
és hogy a szíved-lelked az atomerőmű-szeretet sugárhajtómű. 
Nem mindegy, hogy takarékon, őrlángon vagy e, 
lobogsz e, lángolsz e vagy sugárzod a fényt, 
mint a Nap, mint az egy igaz Isten.


"Éltet a lélek, de közben a vágy eléget"

Test nélkül nincs lélek, lélek nélkül nincs test. 
Minden ember, élőlény kap egy lelket 
(nem térek ki hogyan honnan és hova lesz mikor már nincs test). 
A vágyaink elnyomnak, megvakítanak, 
sötétséget borítanak ránk minden eszközt megragadva, 
hogy ne gondolkozz, nehogy megtaláld a fényt, 
de mivel éget, azért ott a remény ebben az égésben. 
Ez eléggé ellentmondásos, mert egyben megmutatja hogyan, 
és mit ne tégy, ha a "fényt" akarod elérni! ...még jó, hogy!   ‎


"A tenger Egyszer elnyel" 

A tested meghal miután megöregszik, 
de a lelked attól még nem, 
csupán átkerül az örökkévalóság dimenziójába!


"De hagyj itt egy szép emléket"

Hagyj valamit, mondjuk egy lejegyzett gondolatot 
vagy valakit, mondjuk egy utódot, mely őrzi emlékedet: 
a jóról, az igazról, amit hordoztál. Örökítsd meg, örökítsd át!


"Nincs is más, csak egyetlen dal"

Elejétől fogva csak egy (HUN) van: 
egy közös gondolat, egy rezgés, egy igaz Isten.


"Amit mindenhová hordasz magaddal"

benned, génjeidben megtalálható, 
az egész Földön.



Konklúzió?

 Minden ember egytől való (HUN)
Egy Isten hívő (HUN ÉL benned)
Az emberek egyenlők és nem különbözők
Az egész élővilág egytől teremtetett, tehát az egész Föld, 
minden élőlényével együttegy közösség, Isten országa,
 melyben mindenki egyenlő.



vége

Jó és gyors felismerést kívánok, emberiség!

 u.i. amit leírtam a Földön megtalálható jelekben, bennünk, Nem tartozom szektához, csoporthoz, nem vagyok rasszista, fajgyűlölő, gyűlölködő, provokátor, nem akarok senki felett állni,csupán békét szeretnék, nyugalmat, szeretetet, a Föld megóvását vagyis víz, föld, levegő, természet, élővilág megóvását.
 
ÉLETET

az igazságot


 all


a feltöltött kép helye az interneten:
http://buddymartin.net/blog/wp-content/uploads/2010/02/yhst-37939424361191_2088_75164822.gif.jpg

2011. február 6., vasárnap

A pálinka az bizony MAGYAR pálinka ....és nem arab

Pálinka Palánka Palinka Balinka

Érdekes, nem?

- A pálinka szót mindenki ismeri, szeretjük, fogyasztjuk, régen még gyógyszerként is használták.
- Palánka vagy Palanka, Bácska-Palánka a Vajdaságban van. Egy falu. Ősi Tamana* védelmi pont volt.

- Palinka (= Pálinka) , bolygónk különböző földrészein, több ponton is megtalálható, mint családnév.
- Balinka a Bakonyban egy magyar település. Említik Palinkaként is. Vajon a település honlapján erről miért nincs semmi információ? Miért nincs arról, hogy Palankán majd Balinkán nádtető alatt már főztek pálinkát őseink?

Mire utalnak ezek? Gondolkodj el. Magyar nyelvünk csodálatos ;-) és a legválasztékosabb, legkifejezőbb a világon. Ha nem az angol lenne a világnyelv, hanem a magyar, akkor sokkal jobban ki tudnánk fejezni magunkat. itt egy versike, ajánlom mindenkinek, főleg a magyar nyelv és irodalom oktatóknak.


A Kárpát-medence nem csak a világ legjobb gyógyfürdő területe , hanem a világ kenyeres kosara, földművelő őseink kezdettől fogva tudták ezt (Kr. e. 20,000< évvel). Például Pannónia a rómaiak elnevezése azért ez, mert pan = kenyér, pannon = panhon, a kenyér hazája. Csodálatos! Már a kelták is gabonapálinkát ittak, vajon honnan tudták, hogy miből kell készíteni? Rájöttek? Dehogy. ;-)

Megosztanék egy dokumentumot, ami a vajdasági Palánkáról való. Sok igazságot és sok olyan adatot tartalmaz, ami nem fedi a valóságot például az, hogy a pálinka szó Szlovák eredetű. Érdekes hogy, ha valami magyar eredetű, akkor gyorsan el szlávosítjuk ... Miért van ez így? Miért lenne így?
Link a dokumentumra, lapozz a 9.oldalra!

Ajánló:

*Tamana-Palanka; Tamana-tudomány az igazság, az ősi egység, a magyarság eredetét kutató tudomány.
Magyar néprajzi lexikon


Egy biztató mondat: a magyar nyelv, a magyar tudás, a magyar mag, a magyar ember a LEGMEGBECSÜLENDŐBB a világon!